Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
  • Intézményünk széles és változatos szakmakínálatot nyújtó középiskola, ötéves technikumi és hároméves szakképző iskolai képzési formákkal.
  • Iskolánk különböző előképzettségű fiatalok és felnőttek számára biztosítja a szakképzettséghez, valamint az érettségihez jutást, személyiségük sokoldalú kibontakoztatását nappali és esti képzésben.
  • Tantermeink, tanműhelyeink a kor követelményeinek megfelelő felszereltséggel, rendezett környezetben várják tanulóinkat. Céges partnereinkkel szoros együttműködésben képezzük a jövő szakembereit.
  • Oktatásunkban és nevelésünkben nagy figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra, továbbá a nehéz körülmények okozta hátránnyal induló tanulók felzárkóztatására. Tornaterem, tornaszoba, konditerem, sportpálya áll tanulóink rendelkezésére.
  • Családias kollégium várja a távolabbról érkező diákokat.
  • Kimagasló eredmények a Szakma kiváló tanulója versenyen és az országos honvédelmi versenyeken.
  • Digitális Közösségi Alkotótér várja a robotika, digitális technológiák, automatizálás iránt érdeklődőket.
  • Az országban egyedülálló módon a Honvéd-kadét ágazati képzés az MH BHK szakmai támogatásával valósul meg.
  • Iskolánk együttműködési megállapodást kötött a Várpalotai Bányász Sportkörrel és a Várpalotai Kosárlabda Klubbal. A Sport technikumi ágazat tanulói asztalitenisz, kézilabda, kosárlabda és labdarúgás sportágakban az egyesületekben versenyszerűen sportolhatnak.
  • 2019-ben elnyertük az Ökoiskola és a Kiemelt Pénziránytű Iskola címeket.
  • 2014 óta rendszeres résztvevői vagyunk ERASMUS+ programoknak, tanulóink szakmai gyakorlaton vehetnek részt Horvátországban, Finnországban, Franciaországban.
  • Felvételi rangsorokat az általános iskolai eredmények alapján állapítjuk meg.

Elérhetőségek

Cím
8100 Várpalota, Szent István út 1.
Telefonszám